Polgári

Polgári búcsúztatás

Ki fogja majd mondani a temetésen a beszédet? Emiatt ne aggódjon, a megoldás kézenfekvő: mi segítünk Önnek megtalálni a legmegfelelőbb búcsúztatót. Akár férfi, akár pedig hölgy személyében.

Segítséget nyújtunk Önnek, hogy a temetési szertartás méltó körülmények között kerüljön megrendezésre. Megszervezzük a polgári szertartás szerinti temetési beszédet. Amennyiben megbízik tapasztalatunkban, úgy az Ön igényeinek legmegfelelőbb polgári búcsúztató személyt fogjuk javasolni az elhunyt temetési szertartásának lebonyolítására. Természetesen Ön is kiválaszthatja a Búcsúztatók menüpontból, az Önnek legszimpatikusabb, és legmegfelelőbb búcsúztatót.

Polgári búcsúztatás menete:

A búcsúztató személy a családdal előre egyeztetett búcsúzó szöveget mondja el a szertartáson, melyben lehetnek versek, énekek, esetleg imádságok is. Általánosan elmondható, hogy a beszéd elgondolkoztató momentumokat említ meg az elhunyttal kapcsolatban, illetve valamelyest megpróbál megnyugvást nyújtani a gyászoló egybegyűltek részére. Ezt követően a család nevében, a családtagokat egyenként, nevükön felsorolva véglegesen és visszavonhatatlanul örök búcsú vesz szeretett halottjuktól.

A ravatalozóból a gyászmenet – élén a búcsúztató személlyel – utolsó útjára kíséri az elhunytat a nyughelyéül szolgáló sírhelyhez. Itt a búcsúztató személy végső gondolatokkal köszön el az elhunyttól. A koporsó behantolása vagy az urna sírba helyezése alatt versel, illetve ha szükséges énekszóval enyhíti a család fájdalmát. Végezetül – a temetési szertartás lezárásaként – a búcsúztató személy elsőként lép a közvetlen hozzátartozókhoz és nyilvánít részvétet.

KRISZTUSKERESZTJE

logo (4)

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük